BMF

Meghívó

Szervezők

Program

Konferencia képek

Információk

Szállás

Hazánkról

 

   

 


jelentkezési lap pdf
előadás sablon  pdf
cikk sablon  pdf


TÁJÉKOZTATÓ
a XII. Nemzetközi Hegesztési Konferencia résztvevői és előadói számára


A konferencia Szervezőbizottsága megkeresésére a Magyar Mérnöki Kamara Továbbképzési Bizottsága felvette a rendezvényt a szabadon választható továbbképzési programba, melynek alapján a résztvevők és az előadók számára pontérték meghatározására nyílik lehetőség. Az igazolások kiállítására a konferencia regisztrációja során kerül sor figyelemmel arra, hogy előadói vagy hallgatói minőségben vesz részt valaki a rendezvényen.

A fentiekre figyelemmel, valamint a nagy érdeklődésre tekintettel a jelentkezési lapok leadásának határidejét 2008. március 28-áig meghosszabbítjuk.

A KONFERENCIA CÉLKITŰZÉSE

Az elmúlt években jelentős előrelépés történt a gépipar terén, ugyanakkor továbbra is a legfontosabb feladatok közé tartozik az ipari termékek versenyképességének fokozása és a hazai termékek európai megfelelőségének biztosítása. A műszaki szabályozás a termékek előállításának, forgalomba hozatalának, használatának, valamint szolgáltatások végzésének és igénybevételének az élet, az egészség, a környezet és a fogyasztói érdekek védelme szempontjából történő szabályozását foglalja magában.

A hegesztési tanácskozásaink hagyományos célja,  az új műszaki biztonsági szabályozás megismerése, a gyakorlati alkalmazáshoz segítség nyújtása és a hazai hegesztési kultúra megmérettetése. Kiemelt szerepet kap az előadási lehetőség biztosítása a fiatal EWE és EWT címet szerzett hegesztő szakembereknek. Konferencia hivatása továbbá, hogy hozzájáruljon a szakemberek szakmai-baráti kapcsolatainak ápolásához, illetve új kapcsolatok létrejöttéhez.

A  rendezők a  nemzetközi  konferenciát 80. születésnapja alkalmából Prof. Dr. Farkas Józsefnek ajánlják.
A hegesztő társadalom a konferenciával tiszteleg a mérnökgenerációk sorát nevelő Farkas József professzor emeritus előtt.

A KONFERENCIA FŐ TÁRGYKÖREI
  •  új szemlélet a műszaki biztonsági szabályzat tükrében, EU előírások alkalmazásának tapasztalatai;
  • a gyártók felelőssége az új műszaki biztonsági szabályozás között;
  • a hegesztés biztonsága, munkavédelme, ergonómiája és humanizációja.

SZAKMAI PROGRAM

A szakmai program alapját 30 perc időtartamú, plenáris jellegű, a Programbizottság által felkért előadók előadásai, majd az azt követő, 15-20 perc időtartamú bejelentkezett előadások képezik. A Program- bizottság  lehetőséget  biztosít  külön  térítés  ellenében,  cégbemutató  (reklám)  előadásokra  is.

A bejelentett előadásokra a mellékelt űrlapon, a cím és a rövid tartalom megadásával lehet jelentkezni.


A jelentkezési lapot 2008. február 29-éig kérjük a Szervezőbizottság részére eljuttatni. Az előadás elfogadásáról két héten belül a Programbizottság értesítést küld. Az előadások kéziratainak beküldési határideje a CD kiadványban való megjelenéshez: 2008. március 31. A Programbizottság az előadások tartalmáért felelősséget nem vállal, s ezúton is felhívja az előadásra jelentkezők figyelmét a szerzői jog betartására.

A konferencia hivatalos nyelve a magyar és az angol, a Szervezőbizottság az angol nyelvű előadások számára külön szekciót szervez. Az előadásokat követően mód lesz szakmai vitára, észrevételek felvetésére. Az előadók által megküldött előadások tartalmi kivonatát, és szerkesztett szövegét tartalmazó CD kiadványt a résztvevők a rendezvény helyszínén megkapják. Megrendelés esetén a CD kiadványban mód van cégismertető, termékismertető reklámok megjelentetésére is. További információk a www.bmf.hu/hegkonf2008 honlapon elérhetők.

A rendezvény keretében lehetőséget tudunk biztosítani információs pultokon prospektusok, kiadványok kiállításához és egyedi konzultációk lebonyolításához.

A KONFERENCIA ELŐADÓI SZEMLÉLTETÉS IRÁNYELVEI

Összefoglalónk célja, hogy tapasztalatainkat megosztva adjunk át néhány gondolatot előadóinknak a szóbeli előadás előkészítésének segítése érdekében.

A szóbeli előadás célja, hogy az adott témára ráirányítsa a hallgatóság figyelmét, és a rendelkezésre álló írott anyag leglényegesebb elemeit kiemelje. Ezt a célt kell szolgálnia az előadó által használt segédleteknek is. A jól elkészített segédanyag a szóbeli információ hatásosságát javítja, a nem megfelelő szemléltető anyag nemcsak rontja a hatékonyságot, hanem egyenesen fel is bosszanthatja a hallgatóságot. Az eddigi szokásnak megfelelően előadóink többségében projektort számítógéppel vagy írásvetítőt használnak. A következőkben felsorolt szempontok akár közvetlen számítógépes (pl. Power Point) kivetítés, akár kézzel, alkoholos filccel fóliára rajzolt segédlet esetén alkalmazhatók.

  • Célszerű fekvő formátumot használni, a lehető legnagyobb vetítési felület kihasználása érdekében.
  • Ne vetítsük ki közvetlenül az eredeti írásos anyagot, mert az abban használatos betűnagyság miatt az legfeljebb az első sorokban olvasható!
  • Tekintettel a várhatóan nagy létszámú hallgatóságra, a kivetített legkisebb betűnagyság az írott dokumentumokban szokásosnak legalább kétszerese, de inkább háromszorosa legyen (számítógépen célszerű 28-as és 44-es közötti betűméretet használni).
  • Használjunk jól látható színes kiemeléseket. Vegyük figyelembe ugyanakkor, hogy a nagyon sokféle szín használata zavaró lehet.
  • Amennyire csak lehetséges ábrákat, fotókat is használjunk a szemléltetéshez.
  • Kerüljük terjedelmes táblázatok, adathalmazok bemutatását!
  • A kivetített oldalak számát nagymértékben befolyásolja a rajta közölt vagy annak kivetítése közben elmondandó információ mennyisége. A tapasztalatok szerint átlagosan 1-2 perc/oldal értékkel érdemes számolni. A rendelkezésre álló idő tartása érdekében előzetesen mindenképpen próbáljuk el az előadást, és szükség szerint ennek alapján módosítsuk a kivetítendő oldalak számát.

Amennyiben Power Point programmal készített előadását nem saját laptopjáról kívánja kivetíteni, akkor a Power Point állománnyal együtt feltétlenül mentse el a használt betű készletet is (kivéve ha csak a Windows alap fontkészletéből válogat), ellenkező esetben nem biztos, hogy megfelelő lesz a szöveg megjelenítése, torzulhat az egyes diák elrendezése is.

Szemléltető tárgyak körbeadását mellőzzük egyrészt a várhatóan nagy létszámú hallgatóság miatt, másrészt ezek magáról az előadásról terelik el a figyelmet.

A felkészüléshez jó munkát kíván a konferencia szervezőbizottsága!



IDŐTARTAM, HELYSZÍN, ELHELYEZÉS

A konferenciát 2008. május 15-16-17-én csütörtök és szombat között tervezzük lebonyolítani.
A rendezvény helyszíne Budapesti Műszaki Főiskola, 1034 Budapest, Bécsi út 96/b.

A szállásról minden résztvevő maga gondoskodik és költségét fedezi, a szervezők ehhez lehetőségek megadásával (www.bmf.hu/hegkonf2008) nyújtanak segítséget.


RÉSZVÉTELI DÍJ

  • A tanácskozás részvételi díja:         65.000,- Ft+ÁFA/fő,

  • A GTE egyéni tagjainak, jogi tagvállalat-,
    az MHtE tagvállalat dolgozóinak

    kedvezményes részvételi díja:         60.000,- Ft+ÁFA /fő,

  • Doktoranduszok, hallgatók díja:       40.000,- Ft+ÁFA /fő.


A konferencia részvételi díja magában foglalja az előadásokat tartalmazó CD-t, illetve azok rövid tartalmi kivonatát tartalmazó programfüzetet, a konferencia ideje alatt a szünetekben a frissítő, valamint május 16-án és május 17-én az ebéd költségeit. A konferencia szervezői a tanácskozás regisztrált résztvevőit május 15-én fogadáson látják vendégül.



              Dr. Gáti József                   Dr. Rittinger János                    Dr. Szabó Béla        
        BMF kancellár                  Szakosztály elnök                   MHtE igazgató   

      Elnök                             Társelnök                            Társelnök


A RENDEZVÉNY HELYSZÍNE

Budapesti Műszaki Főiskola
1034 Budapest, Bécsi út 96/b.



MEGKÖZELÍTHETŐSÉG


  • a Moszkva tértől a Margit-híd budai hídfőjéig a 4-es és 6-os villamossal, majd átszállás a 17-es  villamosra (5. megálló a Nagyszombat utca);
  • a Nyugati pályaudvartól a 4-es és 6-os villamossal a Margit-híd budai hídfőjéig (2. megálló), majd átszállás  a 17-es villamosra (5. megálló a Nagyszombat utca);
  • a Nyugati pályaudvartól a 6-os busszal a Nagyszombat utcáig, majd gyalog a Doberdó út felé 5-10 perc;
  • a Batthyányi tértől a 60-as vagy 86-os busszal a Nagyszombat utcáig.

Budapesti Műszaki Főiskola

2008  BMF